Tudás, hangulat, érzések

Elkezdődött a felolvasómaraton

J. Kovács Andrea Fotó: Ács Tamás
2026.02.27. 20:50

Huszonöt órás felolvasómaraton kezdődött pénteken este a gyárvárosi Pajtában Wass Albert műveiből. A különleges irodalmi eseményt a Magyarok a Magyarokért Hagyományápoló és Hagyományőrző Egyesület szervezte.

A rendezvény megnyitóján Móricz Nikoletta, az egyesület alelnöke elmondta: Tizenkilencedik alkalommal szervezik meg a maratont, idén hatvanegy helyszínen egyszerre. A felolvasók éppen úgy ott vannak Magyarország számos településén, mint Erdélyben, Felvidéken, az Egyesült Államok több nagyvárosában, Angliában és Svájcban. Programjuk célja, hogy tudást, hangulatot, érzéseket adjanak át egymásnak Wass Albert, valamint az Erdélyi Helikon tagjainak kincset érő gondolatain keresztül, hogy beragyogják felettünk az éjszakát. A résztvevők hallhatnak előadást a rovásírásról, Wass Albert életéről és esti mese is elhangzik majd a gyerekeknek.

Köszöntötte a megjelenteket Vajda Péter is. A felolvasómaraton házigazdája kifejtette: hálás a szervezőknek, mert tapasztalata szerint a rendezvény évről évre erősödik. Ez azért is örvendetes, mert Wass Albert több figyelmet és odafigyelést érdemel.

„Sokan vagyunk, akik nap mint nap az ő szavaiból merítünk, s ez erőt ad nekünk” – fogalmazott.

A felolvasáshoz még szombaton is lehet csatlakozni a Vágóhíd utcai pékség rendezvénytermében.

Galéria: Ács Tamás

Kapcsolódó témák: #felolvasóest | #Győr | #Wass Albert |